Home

Yu yu hakusho szereplők

A Yu Yu Hakusho szereplőinek listája - Wikiwan

Ez a lista Togasi Josihiro Yu Yu Hakusho című mangasorozatának és az abból készült animefeldolgozásnak szereplőit mutatja be. A sorozat Uramesi Júszuke, egy tinédzser tanuló történetét mondja el, akit halálra gázol egy autó, miközben egy kisgyerek életét menti meg. Szellemmé változva a Túlvilág urának fia, Koenma számos próbatételét kell teljesítenie, hogy. A Yu Yu Hakusho (幽☆遊☆白書; Jú jú hakuso; Hepburn: Yū Yū Hakusho?, 'Szellemakták vagy Poltergeist jelentés') japán mangasorozat, írója és rajzolója Togasi Josihiro.A sorozat Uramesi Júszuke, egy tinédzser tanuló történetét mondja el, akit halálra gázol egy autó, miközben egy kisgyerek életét menti meg.Szellemmé változva a Túlvilág urának fia, Koenma. Yu Hakusho: A szereplők. Yusuke Urameshi: Faj: Ember, egy kevés mazoku beütéssel. Kor: 14 (a történet végére kb.18) Haj szín: Fekete. Szem szín: Barna. Fegyverei: Reigun, szellemi erő, kevés démoni erő (mazoku ősének hála) Barátok/hozzátartozók: anyja Atsuko, barátnője Keiko Yukimura, barátja Kuwabar

Yu Yu Hakusho - Wikipédi

Yu Yu Hakusho - A szellemfiú - 1. Yu Yu Hakusho - Ghost Files japán film 2002 rajzfilm, anime Yusuke Urameshi 14 éves diák, a történet főszereplője, amely a halálával kezdődik A Yu Yu Hakusho egy igazi klasszikus, amit szerintem legalább egyszer mindenkinek látnia kellene aki egy kicsit is szereti a shounen műfaját. A mai napig rengeteg alkotót inspirál, és vesz át belőle bizonyos elemeket. Szerintem végig nagyon izgalmas, és emellett még nagyon szórakoztató és vicces is főleg magyar szinronnal: Yuu☆Yuu☆Hakusho(Yu Yu Hakusho: Ghostfiles) anime, 1992-10-10, Comedy, Action, Adventure, Fantasy, Supernatural, Demons, Shounen, Super Power, Urban Fantasy. A Yu Yu Hakusho egy 112 részből álló anime, amely 4 igen jól elkülöníthető részből áll. A főszereplő Yusuke Urameshi, aki az első részben meghal, azonban mivel váratlanul történt a halála, a Túlvilág nem számított rá, ezért esélyt kap a feltámadásra. Több kaland és nehézség árán ez sikerül is neki, ezután pedig szellemdetektívként kell dolgoznia a.

Yu yu hakusho Szereplők Képtár. ANIME: Az anime (ejtése [anime], az 'animation' szó rövidüléséből) a rajzfilm általános elnevezése Japánban, a szigetországon kívül a japán stílusú rajzfilmek összefoglaló neve. A műfaj eredeti hazájában több korosztályt is megcéloz, és az élőszereplős filmekhez hasonlóan. Kategóriák: Anime, Yu Yu Hakusho. Műfaj: Romantikus. Szereplők: Shura, Yomi, Youko Kurama/Suichi Minamino. Párosítás: Youko Kurama/Suichi Minamino x Yomi. Leírás: Kiderül, hogy Shura valójában kitől van, és ki is hozta a világra őt. Megjegyzés: A történetben a mpreg (férfiterhesség) kízárólag nem emberi lények esetében.

Yu Yu Hakusho - Anime Comment

Yu yu hakusho története ew

Yu Yu Hakusho - A szellemfiú - 1

  1. Yu Yu Hakusho:szereplők,epizódok,szinkron,érdekesség. És feltettem pár Japán közmondást is! Az elkövetkezendő Hónapban a képtáraké lesz a szerep,Mew Mew Powerrel kezdem. Ha van ötletetek az oldallal kapcsolatban,irjatok a vendégkönyvbe,vagy az e-mail címemre!! Új dolog:Mostantól a vendégkönyvbe fogom írni,ha van valami.
  2. den órájában képes verekedni, akár még az iskolából is ellóg érte. Egy nap azonban Yusuke másik oldalát is megmutatja: kiugrik az útra, hogy.
  3. Yu Hakusho: A szereplők . Yusuke Urameshi: Faj: Ember, egy kevés mazoku beütéssel . Kor: 14 (a történet végére kb.18) Haj szín: Fekete . Szem szín: Barna . Fegyverei: Reigun, szellemi erő, kevés démoni erő (mazoku ősének hála) Barátok/hozzátartozók: anyja Atsuko, barátnője Keiko Yukimura, barátja Kuwabar
  4. denkiért,

Yu Yu Hakusho - A szellemfiú · Film · Snit

Yu Yu: Amikor Hiei megvágja Keiko homlokát a kardjával, Keiko-nak lesz egy harmadik szeme, és Hiei mondja hogy csak egy folyadékkal lehet meggyógyítani de úgy hogy bekeni a harmadik szemet, Yusuke megszerzi a folyadékot de nem bekeni a szemét hanem megitatja Keikóval:S, meg amikor Botan odaadja Yusuke-nek a mindentlátó szemcsit:P. A Yu Hakusho szereplőinek listája Ez a lista Togasi Josihiro Yu Hakusho című mangasorozatának és az abból készült animefeldolgozásnak szereplőit mutatja be. A sorozat Uramesi Júszuke, egy tinédzser tanuló történetét mondja el, akit halálra gázol egy autó, miközben egy kisgyerek é. Főoldal » Sorozat » Yu Yu Hakusho: A szellemfiú (1992) Yu Yu Hakusho: A szellemfiú (1992) Cím: Yu Yu Hakusho: A szellemfiú. Rendező: Noriyuki Abe. Szereplők: Christopher Sabat, Cynthia Cranz, James Fields, Justin Cook, Kent Williams, Nozomu Sasaki, Sarah Hauser, Shigeru Chiba Re: Yuu Yuu Hakusho « Válasz #45 Dátum: 07 aug 23, 09:20:30 » Eddig észre sem vettem h ien topic is van :-X Nekem ez volt az első animém, és nagyon szeretem Üdv az oldalon!Ez az oldal Cowboy Beboppal,Kaleido Starral,Elfen Lieddel,InuYashával,és Yu Yu Hakushoval foglalkozik.Ilyen Fanartokat és fanficeket várok a tokajy@freemail.hu vagy vegyetek fel msn-re a tokajy4@hotmail.com címen.Remélem elnyeri tetszésedet az oldal és rendszeres látogató leszel. Kérlek olvassátok el a szabályokat fontos,h a pirosbetűs részt mindenki tartsa be.

Ez az oldal a Yu Yu Hakusho, a Read or Die és a Spirál című animékkel foglalkozik. Még fejlesztés alatt áll. Remélem, azért tetszik, és sokszor visszanézel még. Szerkesztő: Akane. Best friends . Yu Yu Hakusho. Yusuke&Kuwabara . Hiei&Kurama . Read or Die. Yomiko&Nenene . Anita&Hisa . Spirál. Kousuke&Rio . Narumi&Hiyon ÚJRA NYITVA A SKAM ONLINE! - ÚJRA NYITVA A SKAM ONLINE! - Skam és remakejei MAGYAR FELIRATTAL, folyamatosan frissülünk! ***** Párkapcsolati gondjaid vannak?Munkahelyet váltanál A Rémálmok hercege: A Rémálmok Hercegéről sokat beszélnek, de csak ebben a formájában találkozhatunk vele, amikor Lina testébe költözik

Yuu☆Yuu☆Hakusho - Adatlap - Animek

Yu Yu Hakusho: A szellemfiú: Uramesi Júszuke autóbaleset áldozata lesz, miközben egy másik életet próbál megmenteni. A szellemvilágba kerül, ahol az Alvilág urának fia számos próbatétel elé állítja. Ha kiállja a próbákat, visszakaphatja életét. Uramesi végül ismét az emberek vil.. A YuYu Hakusho manga sorozat sokszínű kitalált karaktereket tartalmaz, amelyeket Yoshihiro Togashi készített.A tizennégy éves középiskolai bűnöst, Yusuke Urameshit követi, aki meghal és feltámad annak érdekében, hogy az Emberi Világ paranormális eseményeinek detektívje legyen az Alvilágban.Yusuke az Emberi Világban kezdi meg munkáját, de végül az Alvilágba, majd.

Yu Yu Hakusho Opening 2 HD - YouTube

Yu Yu Hakusho - A szellemfiú A legjobb filmek és

  1. Szereplők: Urameshi Yusuke: Ő a történet főszereplője. 14 éves. Nagy bajkeverő. Imád verekedni Kuwabarával, de legjobb barátok is. Barátnője Keiko. Édesanyja Atsuko. Kuwabara Kazuma: 14 éves. Kuwabara folyamatosan rivalizál Yusukével. Nem adja fel, míg le nem győzi Yusukét egy verekedésben. Van egy cicája és egy nővére.
  2. Asato Kido: Teljes név: Asato Kido Fajta: spirituális ember. Hajszín:szőke. Kor: 15-17 év. Szemszín: fekete. Nem: férfi. Atsuko Urameshi: Teljes név: Atsuko.
  3. Kezdőlap » yu yu hakusho. yu yu hakusho . Yusuke Urameshi egy 14 éves diák, a Sarayashiki Junior középiskola tanulója. Nagyon lezser, nem törődik semmivel, önfejő, és öntörvényű karakter. Ekkor tűnnek fel új szereplők. Először 3 fiú rabolja el Yusuket, majd egy 7 tagú csapat tűnik fel, akiknek a kazettához is.
  4. o / Youko Kurama Koenma Daioh Botan Genkai Atsuko Urameshi Név: Keiko Yukimura Név: Shizuru K..
  5. Szereplők adatai Yu Yu Hakusho részek Átalakulások Részek címei-Üzenem a faternak, nyugodtan kirúghat, sőt ki is tagadhat, nem érdekel!? (Koenma),-Kuwabara:Jut eszembe miért hívott magához Genkai? Keiko:Csak azt mondta valami fontosat akar mondani
  6. dent megtaláltok ami érdekel benneteket!;) Szerk.:Szindi. Az oldalt mostantól más szerkeszti. Lesz még két anime a Spiral és az Inuyasha. Minden nap lesz frissítés. Remélem továbbra is sokan lesztek itt. Az új szerki.
  7. Kedvenc szereplők 148. Yu Yu Hakusho: Ghost Files · 幽遊白書 (Yuu Yuu Hakusho) + Soñadoras - Szerelmes álmodozók (1998-1999) 80%. Soñadoras + Tales of Eternia The Animation (2001-2001) 0%. Tales of Eternia · テイルズ オブ エターニア THE ANIMATION. Utolsó karc + 2

Yu yu hakusho fanolda

  1. and i know now that this world will never be enough - FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK - a nosztalgia jegyében ***** Tarot kártya elemzés!Most kedvezményes áron!Párkapcsolati, munkahelyi problémák elemzése a Tarot kártyával! Norina Tarot ***** Kiket várunk nagyon? ismerd meg a keresett és canon karaktereinket :) ***** I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown - MIRAGE.
  2. denkinek elnyeri majd a tetszését. Ha esetleg valami ötletetek van vagy esetleg valami nem tetszik (^^ remélem ilyen nem lesz^^) akkor írhattok nekem a harszsolt@freeimail.hu ra, vagy akinek van msn címe az csak vegyen fel a partnerei közé ( a cím ugyan az)..
  3. Szereplők: Yu Yu hakusho hirek: Hiei adatai: Koenma adatai: Kurama adatai: Yusuke adatai: Genkai adatai: Kuwabara adatai : Extra: AMV: Karakterteszt: Zene: GIF : A hét Animácioja : Ne Másolj a Honlaprol : Kurama : szavazés: Lezárt szavazások : Sziasztok aki szeretné eszt a honlapom az küldjün nekem 20 greditet a hypersnap@freemail.h

Yu Yu Hakusho Lion Világ

Verseny: Sipoka : 2005.12.24. 22:47: Indul a Téli Fanficíró versenyem! Irjatok vadmacsos,inus,yuyus,slayerses fant és küldjétek el! Msn címem:adrizold@freemail. Szereplők : Yu Yu Hakusho szerepjáték: ez szerepjáték : Zene: Love-A*Teens Frissítések: Következő 10 cikk: Előző 10 cikk: Friss. Animék: InuYasha, Slayers, Gravitation, Loveless, Kiddy Grade, Chobits, Metropolis, Comedy, W Wish, Air, Sailor Moon, Elfen Lied, Suzuka, Full Metal Panic,Shamanking. Yu Yu Hakusho- A szellemfiú bezár Létezik egy város Fournemouth, mely otthon nyújt azoknak, akik sehová máshová nem tartoznak - AKTÍV SZEREPJÁTÉK :) ***** Ne keresd a bajt, az már amúgy is keres téged

Myhakusho 2005-2006-2007-2008 YU YU HAKUSHO-A SZELLEMFIÚ -----2006.12.02.-tól az oldal a COWBOY BEBOP című animével is foglalkozik Yu yu hakusho Full metal alchemist a bölcsek kövének nyomában Full metal alchemist testvériség Naruto Kaleido Star Kore va zombie desuka Katanagari Bokusatsu tenshi Dokuro-chan Ennyi van eszembe,de van még. Láttam még filmeket: Naruto movie 1-3 Bleach movie 1,3 Dragon Ball movie Slayers, InuYasha, Yu Yu Hakusho szereplő leírások, fanfiction-ok , soksok kép, szerepjáték, paródiák és érdekesséfgek: Ide föként azok jöjjenek akik szeretik a Yu Yu Hakushot de vannak más animek i

Anime-Slayers - G-Portá

  1. Yu Yu Hakusho: Képek: Szereplők : Tsubasa Chronicle: Képek : Shaman King: Képek : and i know now that this world will never be enough - FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK - a nosztalgia jegyében ***** Tarot kártya elemzés!Most kedvezményes áron!Párkapcsolati, munkahelyi problémák elemzése a Tarot kártyával
  2. Ez az oldal Animékkel foglalkozik: Slayers, D.N. Angel, Chobits, Yu Yu Hakusho, Kaleido Star, Inuyasha, Mahou Shoujo Lyrical Nanoha [A's, Stikers], Tokyo Mew Mew (Vadmacska kommandó), Spiral, Kiddy Grade (Csajkommandó), Gravitation, Jigoku Shoujo (pokoli lány), Full Metal Panic
  3. Yuu Yuu Hakusho! - Ismered? Tudj meg róla többet, nézd meg a részeket, ha lemaradtál valamelyikről, és olvasgass ficceket. ~ az oldal csak Rád vár! - Üdvözlettel: Kura-cha
  4. dig nencs kész, de hamarosan csá.
  5. Yu Yu Hakusho- A szellemfiú bezár and i know now that this world will never be enought ***** Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :) ***** Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok

Vampire Knight és a hónap animéje: Kikyo : 2011.06.01. 11:28: Lezártuk a Ki a kedvenced a Vampire Knight-ból? szavazást, és Kaname egy orrhosszal meg előzte Zerot, aki mögül Yuki pislog ki.Nem meglepő, hogy a három főszereplő foglalta el a dobogót, de érkezett még szavazat az Igazgató bácsira :) és Touga Yagari senseire, Rimára és a fiatalabb Kiryu-ra:) Egy ideje az. Mindenféle anime!!! Gyere nézz be!! ÉÉÉÉÉÉÉÉS igen, megvan az új honlap.Bár eléggé sok huba van benne, de holnapra kijavítom.Címe:anime4you.atw.h Most a Yu Yu Hakushonál húztam bele a frisitésbe. Frissek: Yu Yu Hakusho . puzzle. animáciok Yu Yu-ból. Miért is szeretjük őket? Adoptálj /fogadj örökbe. Megnézheted / letöltheted . Inuyasha . 1-167 részig megnézhtő. dalszöveg. move képek. Kiváncsi vagy a jövödre nézd meg szt!! Adoptálj Inut! szereplők viszonya. animeplusssz-minden ami az animékről szól. Létezik egy város Fournemouth, mely otthon nyújt azoknak, akik sehová máshová nem tartoznak - AKTÍV SZEREPJÁTÉK :) ***** Ne keresd a bajt, az már amúgy is keres téged. - Charlaine Harris ***** Nézz filmeket online! Folyamatosan bõvülõ tartalom

Noloxya oldala - G-Portá

Yu Yu Hakusho - A szellemfiú epizódjai 1. A próbatétel 2. Ördög vagy angyal 3. Egy mindenkiért, mindenki egyért 4. Kettőn áll a szeretet 5. Yusuke visszatér.. Minden ami anime! + 1-2 dolog^^ Inu-Yasha; Elfen Lied; Kiddy Grade; Full Metal Panic; Gakkuo No Kaidon; Kaleidor Star; Yu Yu Hakusho; Slayers; Tokyo Mew Mew; Sailor Moon Ez csak a kezdet! Még lesz több is..

Ez egy anime oldal. Folyamatosan frissítem. Vannak infók, képek, letöltések stb. Gyere nézd meg. Nem bánod meg! (Bleach, Yu Yu Hakusho, Full Metal Panic!, Trigun, Cowboy Bebop, Oh! My Goddess, Hellsing Kiddy és Yu-Yu-Hakusho fanok oldala: Kirara-Net: Megumi oldala: Nitta - Sailor Moon oldala: My anime: OYoukai anime: Kiddy és Yu-Yu-Hakusho fanok oldala: Hige-Kara oldala: Shessomaru fan site: Yugioh and Yu Yu hakuso: Hotaru oldala: Chiba Usagi 1 oldala: Chiba Usagi 2 oldala: Dia oldala: anime.lap: Picollo oldala: Kyuzo&Kanbei oldala: Miura. Yu Yu Hakusho - A szellemfiú 1. évad 14. rész (1992) 14. rész online film részletes adatlappal, képekkel, videóval, a neten

J-Stars Victory VS - Wikipédi

May 16, 2015 - Fő szereplők Yusuke Urameshi Kazuma Kuwabara Név: Hiei Jaganshi Suuichi Minamino / Youko Kurama Koenma Daioh Botan Genkai Atsuko Urameshi Név: Keiko Yukimura Név: Shizuru K.. A Hét Yu Yu Hakusho képe: Kérdezz-felelek : Dalszövegek: Szinkronhangok : Vadmacska Kommandó: Képek: Történet: Szereplők : 1 kis zene : Melyik a kedvec szereplőd a YYH-ból? Melyik a kedvenc szereplőd a YYH-ból?? Keiko: Kurama: Yusuke: Yukina: Hiei: Seriu: Botan: Genkai: Kuwabara: Koenma: Szavazás állása Lezárt szavazások. Yu Yu Hakusho - A szellemfiú. Saját: Sasuke . Yuusuke Urameshi egy 14 éves középiskolai bajkeverő. Legfőbb riválisa Kazuma Kuwabara, akivel mindennap összecsapnak. Éppen hazafelé tart, amikor az út szélén labdával játszadozó kisfiút megment egy arra száguldó autótól

Szereplők : Yu Yu Hakusho: Részek címei: Történet : Tsubasa Kapitány: Történet: Szereplők : Kaleido Star: Történet: Részek címei : Figyelmesztetés! My anime: mi is ez? Sámán Király : Más oldalak bannerei . ÉS MI LESZ AZ ÁR, AMELYET MEG KELL FIZETNI MÁGIÁÉRT? MIRE LEHET KÉPES EGY DRUIDA, KI HOSSZÚ ÁLOMBÓL ÉBRED Szereplők Multimédia. Yu Yu Hakusho. Történet Multimédia. WELCOME TO ANIMÉK VILÁGA Légy Üdvözölve Az Animék Varázslatos Világában! Ez az oldal a jövőben a lehető legtöbb animével fog majd foglalkozni, de ehhez a ti segítségetekre is szükség lesz Yu Yu Hakusho albumok, szereplők, extrák, quiz, epizódcímek, fórum. Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Meghatározás. Az Anime a japán rajzfilmek rövid gyűjtőneve. Az angol animation szóból származik. Ez az oldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és tematikusan rendezze. Ez az oldal hasznos, mind a. A mindenkilapja.hu logó, program és a design sablon elemei kivételével, jelen weblapra és egész tartalmára vonatkozó felhasználási feltételek

Yu Yu Hakusho, Trigun és Kaleido Star fan - G-Portál

Inuyasha**---**Mew Mew Power**---**Slayers**---**Yu Yu

Yu yu Hakusho: Az animéről : Szereplők (forrás:wikipedia) Himura Kenshin. Kor: 28. Ő a sorozat névadója és főhőse.Több néven is ismert, egyik a Himura Battószai, és Himura Kenshin, valamint ragadmánynévként még az Emberölő néven is ismert volt. A Himura jelentése Falu, a Kensin-é Kard szív a Battószaia. Szereplők: RK Extrák : Hírlevél: E-mail cím: Feliratkozás Leiratkozás. Súgó : Yu yu Hakusho: Az animéről Üdvözöllek az oldalon!! Ez az oldal a Rurouni Kenshin, a Bleach és a Yu yu hakusho című animével és mangával foglalkozik. ^^ Megpróbálok minnél több hasznos infót írni! ^^ Pár fontos dolog az oldalról All my Yuu Yuu Hakusho AMV'

Karasu, Yu Yu Hakusho | page 2 - Zerochan Anime Image Board

Sok szeretettel üdvözöllek! Ez az oldal Japánnal, animékkel és Jmusiccal foglalkozik. Remélem, hogy jól fogsz szórakozni! 01. Inuyasha. 02. Yuu Yuu Hakusho. 03. Slayers Amidamaru Amidamaru egy 600 éve meghalt szellem. Egy hegyen vesztette az életét, ahova egyszer egy fiatal sámán érkezett, ki magának keresett védőszellemet. Amidamaru kardokkal szokott harcolni. Az a felállás. Az oldal újra átalakult. Itt külön lesznek az ismertetők, a szereplők, meg minden, de a régebben szerepelt anime-król megmaradnak az infók és ti is kérhettek, hogy még melyik anime-t dolgozzam úgy ki. Annak az anime-nak külön menüpontja lesz és csak ott lehet megtalálni az ismertetőjét vagy ilyesmit

Szereplők (képek) C.B videók : Yu Yu Hakusho: Történet: Szereplők (képek) YuYu videók : Kiddy Grade: Képek: Történet : A manga: Képek: Formai sajátosságai: Eredete: Fajtái : Zenekar: Figyelem!!! Vegyesrock stílusú zenekart szeretnénk alapítani! Basszus és ritmusgitárost, énekest és a bonyolultabb szintetizátorokhoz. A név ne tévesszen meg, ez az oldal kizárólag animékkel foglalkozik! Yu Yu Hakusho, Slayers, Inuyasha, Trigun,Weiss Kreuz! Képek, leírások, tesztek, idézetek. A másik férfi dalommal viszont elégedett voltam, a Yu Yu Hakusho: Unbalance na Kiss wo Shite. Ez tökéletesen az én hangfekvésem, a magas hangok is tisztán kijöttek. Úgyhogy kezdek orientálódni, megjönnek azok a dalok, melyeket szeretek is, és ki is tudom énekelni, így élmény az éneklés Yu Yu Hakusho: Yu Yu animációk: Yu Yu képek: Yu Yu letöltés: Yu Yu szereplők : Naruto: Képek: Animáció. Sziasztok.Ezen az oldalon a Tsubasa kapitány,a Yu Yu Hakusho és a Shakugan no Shana nevű animékről tudhattok meg sok infót.Itt ugyanis sok képet és érdekességet találhattok. Egyenlőre még nem.Üdv:Yoshik

Mindenki elhelyezkedett a TV előtt és elkezdték a filmet. A lányok többször a fiúk ölébe ugrottak. Kuwabara adta a menőt hogy nem fél közben reszketett a térde. Hirtelen valaki kopogott az ablakon. a lányok felsikítottak akárcsak Kuwabara. Mindenkire a szívbaj jött. A kopogás Yusuke szobájából jött Kezdés dátuma Befejezés dátuma Kategóriá

Yuu Yuu Hakusho - Történet - Akane Anim

  1. Ez az oldal Bleach,Yami no matsuei, Chrno Crusade, Slayers, Death Note, InuYasha és Yu Yu Hakusho animével foglalkozik
  2. Találd el, hogy írják helyesen az anime szereplők nevét! :) Inazuma 11 Ki van a képen? Négyesi Eszter: 588: 2012. 07. 21. Ez a világon legjobb anime! Mindennap 16:50-kor megy a Cartoon Networkön. Inazuma Eleven: 1Direction: 4 124: 2012. 06. 26. Ez a legjobb anime a világon! Inazuma Eleven - Mi a japán neve? Inazuma17: 935: 2012. 07. 12
  3. Üdv köszönjük ,hogy erre tévedtél légyszives ne felejts el szavazni és érezd jól magad. ;
  4. Yu Yu Hakusho - A Szellemvilág: Pokémon-Tsubasa: Hivatalos Tsubasa honlap: Gumball 3000: Slayers Website: Anime + hivatalos honlap: Sailor Moon: Blue Gender: Inuyasha-fan: Slayers-Xellos: Roll-battle: Lina-slayers: Sango 88: Inuyasha-Yu Yu Hakusho: Inuyasha Fanfictions: Inuyasha-Kiddy Grade: Yu Yu Hakusho: Anime és Miegymás: Suzaku: Tsubasa.
  5. transformers.lap.hu Tom és Jerry - A klasszikus rajzfilmsorozat Yu Yu Hakusho, Kiddy Grade, Slayers és Inuyasha Disney (angol) Cartoon Network - Magyar. A legújabb rajzfilmek Cartoon Network - Amerika Tom és Jerry - A klasszikus rajzfilmsorozat Cartoon Network - Magyar. Fórum topikok

Megújultunk! Több, mint 20 anime, infókkal, érdekességekkel! Nézz be 3 éves lett a Kikyou Miko!!! Itt mindent megtalálsz, amire csak vágysz! Vannak ismertetők, képek, mangák, versenyek, aktuális hírek, zenék, AMV-k Létezik egy város Fournemouth, mely otthon nyújt azoknak, akik sehová máshová nem tartoznak - AKTÍV SZEREPJÁTÉK :) ***** Ne keresd a bajt, az már amúgy is keres téged. - Charlaine Harris ***** Nézz filmeket online! Folyamatosan bõvülõ tartalom

- Yu-Gi-OH!(És Yu-Gi-Oh GX) - DN Angel - Yamato Még pár dolgot eléggé megszerettem...például a mangákat. Teszek ismertetőket, és ajánlókat, hogy minél gyorsabban kiválaszthassátok a kedvenceiteket. Remélem ismét sokan leszünk itt, és újból felélénkül az oldal! Jó nézelődést!; NANA összesítő Leírás: A Nana (ナナ) egy mangasorozat, melynek írója és rajzolója Jadzava Ai. A mangából első fejezetének megjelenése után néhány évvel anime sorozat is készült, ami 47 epizódból á.. Yu Yu Hakusho : Cím japán írásjelekkel: 幽★遊★白書 : Sorozat hossza: 112 rész : Megjelenés éve: 1992-1995 : Rendező: Akiyuki Arafusa, Noriyuki Ab

2008. október 31.- két új fejezet az I hate to disappoint you-hoz - egy új fanfiction nálam, Dracorandum címmel - bővült a Szereplők-színészek modul [HP menü]. Zsuzsee . o0o0o0o0o0o0o Site informations: Szerkesztő: Zsuzsee Oldal indulása: 2006.09.19. Látogatók indulás óta: 9700 felett Az eddig legforgalmasabb nap: 2007.10.29. Az eddig legforgalmasabb nap látogatottsága: 5 Naruto összesítő Leírás: A Naruto (ナルト) egy mangasorozat, melynek írója és rajzolója Kisimoto Maszasi. A mangából első fejezetének megjelenése után néhány évvel animesorozat is készült... Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :) ***** Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok! - Tennessee Williams ***** Létezik egy város Fournemouth, mely otthon nyújt azoknak, akik sehová máshová nem tartoznak - AKTÍV SZEREPJÁTÉK :) ***** Ne keresd a bajt, az már amúgy is keres téged. . - Charlaine Harris ***** Nézz film Kiss Virág Magdolna színésznő, szinkronszínész. 8 éves korában állt előszőr színpadon, és 10 évesen kapta az első szinkronszerepét. Általános iskolai tanulmányait az Operaház Gyermekkórusának Általános Iskolájában, középiskolai tanulmányai a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola szolfézs-karvezetői szakán végezte Ez egy nagyon jó InuYasha fan oldal! Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok! - Tennessee Williams ***** Létezik egy város Fournemouth, mely otthon nyújt azoknak, akik sehová máshová nem tartoznak - AKTÍV SZEREPJÁTÉK :) ***** Ne keresd a bajt, az már amúgy is keres téged. - Charlaine Harris ***** Nézz filmeket online

siyu - G-Portál

Yu Yu hakusho6: Yu Yu Hakusho: Karakterteszt(angolul) Yu Yu Hakusho2: Yu Yu hakusho3: Yu Yu hakusho4: Yu Yu hakusho5: Összes YuYu kép: Összes manga zene,fórum... Yu Yu Hakusho7: Yu Yu Hakusho8: Yu Yu Hakusho8: Yu Yu Hakusho Történetünk a jelenben játszódik, egy Japán kisvárosban. Ebben a városban él főhősünk, Daisuke Niwa is, akinek a családjában egy furcsa DNS öröklődik, de ne vágjunk a közepébe, kezdjük az elején: Daisuke nag..

Kurama do Yu Yu Hakusho - Fotos e Imagens | Cultura MixYusuke x Keiko - YouTubeAnime Manga fanoldal - Fanart-okRainbow Anime~